2010. június 26.

Anna Gavalda: 35 kiló remény


Miközben keresgéltem a polcon sorakozó könyvek között, Pupilla e heti egyik értékelése jutott eszembe, így gyorsan el is olvastam a hozzá kapcsolódó rövidke irodalmat. (Ez az első A. Gavalda mű, ami a kezembe került.)

35 kiló remény
A könyv Grégoire története. A kicsi, vékony, 35 kilós, tanulási képességekben gyenge fiúé. Jellemezni, a könyv mondatait felhasználva, így tudnám:

1. "Utálok suliba járni."
2. "A feje fogékony, a keze angyali, a szíve óriási."
3. "Élek-halok Léon apóm sufnijáért. Nekem az a menedék, az Ali baba barlangja.(..) A nagyapám sufnijában olyan boldog vagyok, mint sehol, másutt."
4. "Az ügyeletes fafej. A szüleim, akik ki nem állhatják egymást, az otthoni rémséges hangulat, Léon apóm a kórteremben, az orrában cső, és csak egyre rosszabbul van.."

Grégoire nem szeret tanulni, a barkácsolásban, építőjátékokban, szerelésben éli ki magát. Valahogyan tudja mit tud, mire képes, de képességei, szorgalma nem illeszkedik az elvárt pedagógiai normákhoz, előírásokhoz. Ebből hatalmas problémák adódnak a családban, mert a szülők nem jól állnak ehhez a problémához. Semmi jó megoldást nem lehet hozni, ha a szülők egymásra mutogatnak, miközben az elromlott szerkezetet vizsgálgatják.

A fiú példaképe Léon a nagypapa, aki támogatja őt amiben tudja. A fiú számára ez az egyetlen kapcsolat ami fontos, amiért bármire képes lesz nagypapája betegségekor, amiért erején felül fog teljesíteni és bebizonyítja, hogy (talán) több annál, mint amit megszoktak tőle. Amiért képes küzdeni sokadik iskolájában, ahol végre megtalálja a helyét, ahol barátokra talál, ahol boldog lesz.
A könyv lapjai fogytak gyorsan, majd az utolsó 10-12 oldalnál megérkeztek gyomromba az apró hullámok, pillangók és görcsök. Megemeltem kalapomat, sisakomat, sapkámat Grégoire előtt, és én is büszke voltam rá! Kezemet nyújtottam felé, megöleltem és minden jót kívántam neki további életére!

(Nagyon érdekes gondolatokat váltott ki a könyv belőlem. Mennyit számít a biztonságos háttér a gyerekünk életében? Mennyit számít egy stabil szeretettel teli kapocs a gyerekünk életében? Mennyit számít, hogy figyelembe vesszük gyermekünk képességeit, tulajdonságait? Mennyit számít, hogy a szülők (még ha nehéz is) egy oldalon állnak, egy értéket képviselnek? Mennyit számít az, ha gyerek tökéletesen érzi azt, hogy szeretik?
Mennyire fontos, hogy szeretetünk hogyan, milyen formában tudjuk kimutatni?
Hogyan, mivel, miért, miként?
Szülő vagyok, -bevallom- elvárásokkal a gyerekeim felé. Próbálom a legjobbakat, szembesültem hibáinkkal. De ki mondja azt, hogy egyszerű lesz az élet? Ki mondja, hogy előre tudjuk, hogyan fogunk reagálni gyerekeink iskolai szerepléseire, jegyeire. Senki nem tudja. Igenis bármennyire nem akarjuk leszidni őket, mert nekünk ebből esetleg rossz élményeink vannak gyerekkorunkból, lesznek olyan helyzetek amikor kiakadunk, megkérdőjelezünk stb. Ha csak én vagyok ilyen, akkor elnézést mindenkitől!)

4/5

3 megjegyzés:

  1. Könnybe lábadt a szemem, ahogy a soraidat olvastam. Évek óta hasonló gondolatok röpködnek a fejemben /Marci most volt hatodikos/, annyira szeretném megtalálni a megfelelő egyensúlyt. Engedni őt gyereknek lenni, boldognak lenni, gondtalannak, és megkövetelni azt, amit elvár tőlünk az élet. Hogy nélkülem is megállja majd a helyét a világban. Nehéz, nehéz, nehéz, de boldog feladat ez akkor is, na!
    Nagyon szeretem Gavaldát, úgyhogy gyorsan sort fogok keríteni erre a könyvére is! Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szívesen! Kíváncsi leszek, hogy belőled mit fog kiváltani? Pupilla írta, hogy neki teljesen más dimenziókat érintett meg. Én (zord szülő) így értelmeztem. Mindenképpen oszd meg velem a véleményedet, kérlek!
    (Egyébként tegnap olvastam kinyomtatva a gépről.)

    VálaszTörlés
  3. Oké, mindenképpen megírom majd! Valószínű, hogy én sem tudom másként, mint szülő megközelíteni a témát, és nagyon ha jól értelmezem, nagyon sok kényes kérdést vet majd fel bennem. Az évek során annyiszor megkérdőjeleződött már bennem, hogy biztosan jól csinálom? Jó szülei vagyunk a gyerekeinknek? Látom a hibákat, amiket elkövetek, látom, hogy nem jó, mert engem így neveltek, és szeretném elkerülni, de olyan nehéz. Az ember szinte akarva akaratlanul a szüleit másolja (a hibák ellenére is). Ez az én tapasztalatom...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...