2010. május 9.

Sebastian Barry: Egy eltitkolt élet


364 oldalnyi irodalom.
364 oldalnyi emberi sors.
364 oldalnyi történet egy eltitkolt életről.
364 oldal mennyiségű információ Roseanne McNulty vagy Roseanne Clear életéről.
McNulty vagy Clear?
Mi igaz és mi nem?
Kinek hiszünk és miért hisszük el azt?

Bevallom őszintén nehezen indult ez a történet a számomra. Nem volt róla információm: egyszerűen beleszerettem a könyv borítójába és a hátoldalán található fülszövegbe.
Nehezen indult, lassan gyorsult, turbóra váltott, majd hirtelen a tetőpont után lezuhantam, és csak ott pihegtem percekig.
Fantasztikus írás, tele nagyszerű mondatokkal, metaforákkal, irodalommal, költészettel.

A regény a 100 éves Roseanne életéről szól. Egy elmegyógyintézetben él több mint 60 éve. Az intézet bezárása előtt az igazgató Dr. Grene feladata eldönteni, hogy kik hagyhatják el egészségesen az intézményt, hogy a falakon kívül "új" életet kezdjenek, és kik kaphatnak az új épületben helyet, ellátást?

A könyv két embernek vallomása, monológja. Önvallomás formájában megismerjük az idős hölgy életét, amint a sorokat írja, amint napról-napra emlékszik vissza a pszichiátria előtti életére, és bepillanthatunk Dr.Grene szürkének tűnő életébe is. Hogyan él a férfi, hogyan kerül egyre közelebb az idős asszonyhoz, hogyan lesz közöttük ez a csendes, de meghitt kapcsolat?
Roseanne hányatott sorsára nem térhetek ki, hiszen akkor nagy mennyiségű információt tálalnék fel az érdeklődők előtt. Hogyan került az intézetbe? Milyen volt a gyermekkora? Hogyan élt? Hogyan került kapcsolatba Gaunt atyával?

"A lábaimban szinte lobog a tűz, a bőröm sima, mint a fém, észrevétlenül, méltányolatlanul buzog bennem a fiatalság. Miért tudtam oly keveset? Miért tudok oly keveset ma is? Roseanne, Roseanne, ha most odakiáltanék neked, én saját magamnak, meghallanál? És ha hallanál, hallgatnál rám?"

Számomra a könyv egy nagy érték. A könyv érdekes és fontos információkat szolgáltatott számomra az akkori Írországi felfogásokról, fontossági sorrendekről. Nem könnyíti meg életemet, nem nyújtott nagy mennyiségű "átgondolnivalót", de irodalmiságával legyőzött, meggyőzött és átformált.
Megkönnyeztem Roseanne életét. Neki hittem. Szorult a gyomrom a kiszolgáltatottságán, az egyedüllétén.
Drukkoltam, de magam sem tudtam miért, hiszen a jelen mindvégig előttem volt.

"Mit mondhatnék még neked? Valaha éltem az emberek között, és általában véve kegyetlennek és ridegnek találtam őket, és mégis tudnék mondani három-négy nevet, akik olyanok voltak, mint az angyalok.
Azt hiszem, ahhoz a kevés angyalhoz mérjük földi napjaink jelentőségét, akiket fölfedezünk magunk között, és mégsem vagyunk olyanok, mint ők.
Ha ennek folytán nagy is a mi szenvedésünk, az élet adománya végső soron mégis mérhetetlenül nagy. (...)
És ahogy a késztetés is, amelynek hatására a vénkisasszony, kertet ültet, amelyben egy szál csenevész rózsa meg egy gazok közt növő nárcisz árválkodik, valamiféle paradicsom eljövetelét sejteti."


Ültess, gyönyörködj, szeress!

4/5



(A könyv fél pontos levonására azért kényszerítettem magamat, mert nem értettem az írországi eseményekről szóló fontos információkat. Őszintén bevallva Írország történelmében, a függetlenedési polgárháború témájában, és az ezzel összefüggő kérdések tekintetében nem érzem otthon magam, így ezen rész megértéséhez utánaolvasás volt szükséges. Hiányosnak éreztem ennek kifejtését a könyvben.)

3 megjegyzés:

  1. Szia Andi,

    kíváncsivá tettél!
    Látom, megújultál! Szép lett!

    Violina

    VálaszTörlés
  2. Köszi!
    Szerintem érdemes elolvasni. Ha másért nem, akkor azért, hogy ilyen is előfordulhatott a XX.századi Írországban!

    VálaszTörlés
  3. Tudtam én hogy jó könyvet választottam :-)))Már csak el kellene kezdeni...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...