2010. május 15.

Kutyáimra emlékezve avagy, John Grogan: Marley & Én



Kutyák!

A világon létezik három csoport (az én felosztásomban):
1. nem szeretik a kutyákat,
2. szeretik a kutyákat, de csak a szabad levegőn kerti vérebként,
3. és végül akik beengedik, családtagként bánnak velük, közelebb engedik magukhoz a kuttyot.

Egyértelműen a hármas csoportba tartozom. Évek alatt alakult ki, Kedves nagy nehezen elfogadta, mert ő alapjában Ketteske volt. Megfontoltan elmagyaráztam, hogy utálom a hideget, így semmilyen kutyát nem fogok simizni, este, amikor megérkezem haza; ő is egy családtag számomra; milyen klassz, hogy folyamatosan látjuk őt, nevelhetjük; stb.....
Életem 35 évében a 4. kutyával élek. Gyermekként egy pöttyös dalmatát szeretgettünk, ő volt a kinti kutya, a fent említett érzéseim, akkor fogalmazódtak meg. Ármikánkat 10-12 évesen elaltattuk folyamatos csigolyabetegség miatt: nem tudott néha felállni, nagyon fájt neki.
Másodikként úgymond nászajándéknak vettünk magunknak egy aranysárga spánielt, Bonifácot. Ő egy idegesféle állatka volt, meg kellett tanulni a gyerekeknek, hogy mikor közeledhetnek hozzá, mikor hagyják őt békén; szegény Boni szép lassan a felső szintről leköltözött a szüleimhez ( annyira kiszámíthatatlan volt), amikor a gyerekeink világra jöttek. A megismerkedés után már rendben ment minden. A spánielekre jellemző hatalmas, gyógyíthatatlan fülbetegség vitte el a kutyamennyországba 10 évesen.
Ekkor azt mondtuk Apukámmal (ő a másik Mániás), nem kell kutya!
Aztán egy hónap elteltével már kezdtem betörni Kedvesemet, hogy "kutya nélkül lehet élni, de minek?", és amúgy is "Lányunk fél a kutyáktól, Fiúnk pedig hatalmas vonzódást érez, így mégis kellene", szóval eleget doromboltam, így a nyaralásról egy vizslával jöttünk haza. Szerelem volt első látásra, halála 7 hónapos korában megrendített: "szél-kifújta" kapunkon kirohant egy autó kerekei alá: műtét, szenvedés, majd az elaltatás kimondása.

Mostani kuttyunk: egy fekete-szürke minieb: George, a bichon havanese. Természetesen szobakutya, de bármikor kimehet a kertbe a barátjához Borishoz a németjuhászhoz.

Csak azt bánom, hogy minden kutyám utolsó percei elől menekültem: képtelen lettem volna ott lenni az utolsó levegővételénél.











A Marley & Én ezeknek az érzéseknek az igaz története. Egy labrador (Marley) és gazdái-családja életét kíséri nyomon, csakis a kutyára koncentrálva. Olykor elhűltem, miket csinált ez a rossz kutya, sírtam-nevettem a családdal.
A hatalmas szeretet, amit a kutya iránt éreznek, árad a könyv lapjain keresztül. Kevés személy vélekedik így, fogadja el a családtagként a szeretett állatot, mint ez a család.
A végét végigsírtam, pedig a könyveken nem sírok általában. Fantasztikusan megfogalmazta benne az író a fájdalmat, az elvesztést, az állat családból való hiányzását.
Megtörtént esemény.
Kellemes/kellemetlen; vidám/szomorú; jó/rossz.
Olvasd el, ha a kettes vagy hármas csoportba tartozol.

"Mindennek ellenére, a csalódások és a be nem teljesült várakozás ellenére Marley egy egyszerre felbecsülhetetlen értékű és ingyenes ajándékot adott nekünk. Megtanított bennünket a feltétel nélküli szeretetre. Hogyan adjuk, és hogyan fogadjuk el azt. Ahol ez megvan, minden más rendben lesz."

4.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...