2010. február 4.

Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek


Érdekes módon jutottam el ehhez a könyvhöz: Csengának kerestem ajándéknak való könyvet, így találtam rá az ő egyik nagy kedvencére, kölcsön is kértem tőle.
Számomra azért nem ennyire csillagozott ötös, csak egy négyeske, de mindenképpen érdemes volt elolvasni.
Ami már a fülszövegből kiderül: „Öt lánytestvér, öt rejtélyes, megmagyarázhatatlan öngyilkosság.(…..) Miért pazarolták el feleslegesen az életüket? Miért választották az élet helyett a halált?”
A könyv a legfiatalabb lány, Cecilia öngyilkossági kísérletével indul el, innen számítva kb. egy évet ölel fel a történet.
Cecilia halálával súlyosbodott a Lisbon családban eluralkodó helyzet, állapot. Addigi lassú, monoton, szabályokkal teli életük megrekedt, leállt. Házukból a maradék élet nagy gőzzel elpárolgott, csak az állott levegő, a kosz, a por maradt benne.
Az életben lévő négy lány egy egységként élt a könyvben. Többet csak Lux Lisbonról tudtam meg, konkrétan azt, hogy ő nem szűzen halt meg. A többi lányról igazán csak a nevüket ismertem meg: Therese, Mary, Bonnie. Ők négyen együtt vannak ábrázolva, külső tulajdonságokban nehezen is lehetett megkülönböztetni őket, belső jellemzőkben megjelentek utalások.
Nagyon tetszett a regény íve, vonulata, leírása. Eugenides szépen, élvezhetően vezeti végig a történetet, érdekessé teszi azt, amiről tulajdonképpen nem is ír. Érdekelt volna a háttér, a család élete, konkrétan mitől is keseredtek meg, mitől keseredtek el a Lisbon lányok.? Természetesen tudom, hogy a neveltetésük, főleg az édesanyjuk miatt történtek meg az események, de sokkal jobban belemélyedtem volna ezekbe a „falak között meghúzódó” rejtelmekbe, a konkrét okokba, indokokba. (Nem értem meg a könyvbe azt a momentumot, hogy a családdal nem törődtek a szomszédok. Látták, hogy nem járnak iskolába, látták, hogy nem dolgoznak a szülők, érezték, hogy gond van, de nem törődtek velük? Megtörténhet ilyen egy olyan országban, ahol a gyereket verő szülőt megbüntetik? )
A történet narrátoraként egy fiút képzelek el, aki fiatal fiúként és férfiként is mesél. Fiút képzelek el, aki ugyanolyan nagy ámulattal figyelte a lányokkal való történéseket, mint a többiek. Utcabeli, ablak mögül leselkedő fiút képzelek el, aki percre pontosan tudja mi történik, amikor éppen nincsenek zárva a zsalugáterek. Fiút, aki meg volt hívva a buliba, akit a lányok értesíthettek, hívhattak, elérhettek, akik ott voltak azon a bizonyos napon. Azon a bizonyos napon, amikor ők négyen úgy döntöttek, hogy követik Ceciliát. Követik Ceciliát, és fiatal lányokként eldobják maguktól a földi életet. Vajon hányan vannak olyan sanyarú sorsban, hogy szüleik miatt ilyen lépésre szánják el magukat.
A lányok meghaltak. Öngyilkosok lettek. Hogy mit csináltak a szülők, Mrs. És Mr.Lisbon?

Nagyon-nagyon remélem, hogy a könyv leíratlan mondataiban, kimondatlan szavaiban az áll, hogy öngyilkosok lettek.

„Nem tudtuk elképzelni azt az ürességet, amivel valaki borotvát emelhet a csuklójához és felvághatja az ereit, az ürességet és a nyugalmat. És a sajét képünket kellett beletolnunk utolsó nyomaikba, a sárfoltokba a padlón, a lábuk alól kirúgott bőröndbe, s örökre magunkba kellett szívnunk a szobák levegőjét, ahol megölték magukat. Végső soron nem számított, hogy mennyi idősek voltak, vagy hogy lányok voltak, csak az, hogy szerettük őket, s ők nem hallották hívó szavunkat, mint ahogy most sem hallanak itt fent a lombházban, gyérülő hajunkkal és megereszkedett pocakunkkal, ahogy hívogatjuk őket ki a szobákból, ahová bementek, hogy mindörökre egyedül legyenek, egyedül az öngyilkosságukban, amely mélyebb, mint a halál, és amelyben már sohasem fogjuk megtalálni a darabkákat, hogy újra összeillesszük őket.”

Élmény: 4

(A filmet nem ismerem, de kutatom, merre, hol tudom megnézni. Igazán kíváncsi lettem rá.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...