2010. február 20.

Elie Wiesel: A hajnal


Ritkán csukok be könyvet olvasatlanul. Ma megtörtént. Ez a rövidke elbeszélés 134 oldalas. Azt hiszem. A feléig sem tetszett annyira, ott hirtelen elegem lett belőle.
Biztos nem vagyok alkalmas a mű befogadására, mert egyébként jó értékeléseket olvastam róla.
A főhős Elisa. Fiú. Már az a tény, hogy egy zsidó fiút Elisának hívnak, idegesített. Zavart. Szóval Elisa megmenekült a buchenwaldi koncentrációs táborból, szülei nélkül. Elhatározta, hogy Párizsban megtanul franciául, majd a Sorbonne-on fog filozófiát hallgatni, tanulni, hogy megfejtse Isten mibenlétét és az egyéb filozófiai tanokat.
Még tanulmányai megkezdése előtt valahogyan rábeszélték, hogy menjen Palesztinába harcolni a zsidókkal, a zsidókért, mert hirtelen népeknek elegük lett, hogy ők csak némán állnak, és nem csinálnak semmit. Így elhatározták, hogy ők is harcolni fognak.

"Valahányszor zsidókat mészárolnak, a világ szót se veszteget rá. Húsz évszázados történelmünk mást se bizonyít. Nem áll mellénk senki, csak magunkban bízhatunk. Ha igazságtalanná, embertelenné kell válnunk, hogy kiűzzük azokat, akik velünk igazságtalanok és embertelenek, ám legyen. Nem öröm nekünk halált osztani. Mindmostanáig az áldozat szerepét vállaltuk, nem a hóhérét. NE ÖLJ! - ezt a parancsolatot Palesztina egyik hegycsúcsáról hirdették ki az emberiségnek. De csak mi fogadtuk meg. Felmondjuk az engedelmességet. Olyanok leszünk, mint mindenki más."

Elisa feladata egy angol tiszt kivégzése másnap reggel azért, mert az angolok egy zsidót fognak kivégezni ugyanekkor.
Elisa tépelődése, készülése, izgalma alatt kialakulóban van egy kép erről az "elveszett" "magam sem tudom mit akarok" fiúról, aki nem tudja elképzelni, hogyan fogja elvégezni a hóhér szerepet. "Háború van"- hangzik nem egyszer a könyv lapjain.
Amikor az éjszaka folyamán előtörnek a képzeletéből a halott emberek, akik az előtte álló feladatról faggatják, arra felhívják a figyelmét.............. na akkor csuktam be a könyvet.
Tudom, hogy megtette, azaz tudom, hogy megölte az angolt. Erre már molyon felhívták a figyelmemet. Nem érdekel, hogyan jutott el idáig. Sajnálom, hogy behálózták a gyengeségéért.

Elie Wiesel Romániában született amerikai zsidó író. 1986-ban Nobel-békedíjat kapott. Leghíresebb műve Az éjszaka. (Lehetséges, hogy erre visszatérek egyszer, mert érdekel a holokauszt témája.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...