2010. január 24.

Alessandro Baricco: Selyem


Szerettem ezt a vékonyka könyvet.
Szerettem, mert nem voltak benne felesleges szavak.
Szerettem, mert így jó, ahogy van.
Szerettem a benne lévő színes madarakat. A madarakat, amelyek az ékszerek gazdagságát jelentik.
Szerettem Hervé Joncour-t, szerettem feleségét, Helénét.
Szerettem a könyv tisztaságát, a jellemek kidolgozatlan kidolgozottságát.
Szerettem a történetet.
Szerettem a végét, kellemes megkönnyebbülés volt számomra.
Sajnáltam Hervé Joncourt.
Sajnáltam, mert a számára igaz szerelem, csak vágyódás formájában találta meg.
Sajnáltam Helénét, mert látta, hogy cselekednie kell. Cselekedni vagy nem tenni semmit. Csak elfogadni a tényt.
Heléne okos nő.

Sajnáltam Hervé Joncourt
„Baldabiou csöndben hallgatta végig, egészen addig, amíg az eberfeldi vonatig ért.
Semmire sem gondolt.
Hallgatott.
Rossz volt hallania, amikor a végén Hervé Joncour halkan azt mondta
- Még a hangját sem hallottam soha.
Majd rövid idő múlva:
- Különös fájdalom.
Halkan.
- Belehalni a vágyódásba olyasmi után, amit soha nem fog az ember átélni.”

Hervé Joncour aból élt, hogy selyemhernyókat vett és eladott. Bár számomra ez a tény csak másodlagos volt……

Tetszett. 5*****

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...