2009. december 31.

Julia Franck: Miért nem küldtél az angyalok közé?


Nem tudom eldönteni, hogy kedvelem-e Helene-t vagy elítélem őt?

Helene Würsich-et egész életében kihasználták. Mindenki kihasználta őt. Kihasználta anyja, aki el sem fogadta őt soha életében, utálta, megvetette, nem törődött vele; aki egyébként is az „őrültség” egy fajtájában szenvedett.
„Ó, te kis sátánfajzat, takarodj innen, menj a pokolba! Az anya lekapott egy könyvet a polcról, és Helene felé hajította.
Az édes megbánás. Helene csöndesen folytatta. Miért szültél meg, anyám? Miért nem küldtél az angyalok közé?”

Kihasználta a 9 évvel idősebb nővére, aki a szexuális vágyódásait élte ki a kishúgán, aki őt rajongásig szerette, aki miatt egy nagyon fontos lépést tett meg.
Kihasználta később a berlini rokon, Fanny, aki inkább megtűrte őt a házában, köszönet nélkül fogadta Helene munkahelyéről lopkodott kábítószereket.
Kihasználta az adódó alkalmakat Fanny fiatalabb szeretője, akinek nem volt elég, hogy szemét legeltesse a lányon.
Kihasználta későbbi férje, Wilhelm, aki nem szerette, megalázta, majd elhagyta őt a gyermekükkel együtt.
Kihasználta a háború sújtotta Németország, ahol nem tudta kiváló képességeit teljesen kihasználni, mert nőnek született. Kihasználta a háború sújtotta Németország, mert Helene kilátástalannak érezte életét, robotként dolgozott, mert így találta természetesnek, szükségesnek.
Kihasználták őt, mert kihasználhatták őt.
Élete során volt két ember, aki őt nagyon szerette, akik alakították életét, jellemét: Carl, és Peter.

A történet eleje és vége számomra borzongást váltott ki. Adott egy kisfiú, akit megismerhettem a könyv elején, amikor a második világháború szörnyűsége folyik a hitleri Németországban. A kisfiúval történik valami, és egész olvasás közben érzem, hogy hova fog kilyukadni a történek, hogy hova vezetnek a szálak?
Kíváncsi vagyok miért kellett ennek így történnie, hiszen elítélem ezt az asszonyt a tettéért. Rendületlenül olvastam, megismertem egy családot, életüket, egy kislány felnövekedését. Megismerkedtem a kihasználtságának fokaival, jó képességével. Belecsöppenünk az első világháborúba, majd megismertem az édesapát, majd sok-sok eddigi utalás értelmet nyert.
A kislány felnőtt, saját lábára állt, hihetetlen energiával élte életét, valahogy megszokta a dolgok alakulását. Boldogsága hirtelen jött, néhány éven keresztül tartott, majd számára egy szerencsétlenséggel véget is ért. A boldogságot a közöny váltotta fel. Nem engedte nekem, hogy boldogtalannak lássam. Sokkal rosszabb volt a megalkuvásáról a közömbösségéről olvasnom.
Amikorra megértettem az elején leírtakat, vagyis a kisfiúval miért történt az, ami; amikor reménykedtem, és felkiáltottam, hogy VÉGRE!!, akkor egy „ÁSZ” ütéssel olyan lecsapást kaptam, hogy majdnem sírni kezdtem, hogy így alakult.

Julia Franck 2007-ben megkapta a német nyelvű irodalom egyik legrangosabb elismerését. Az 1970-ben született nő érzelmek nélkül, ill. számomra kevés érzelemmel írja le Helene történetét. Olykor érdekes mondatalkotásait, dialógus-megjelenítéseit meg kellett szoknom. A történetben olvastam folyamatosan jelenlévő leszbikus szerelemről, kábítószerezésről, nők kihasználásáról, nekem ennek mennyisége túlzás volt. Információkat is nyújt a két világháború alatti és közötti német viszonyokról, jellemzőkről, de nem ez adja meg a történet alapját. A regény nem hozta meg számomra a remélt/kívánt hatást, az eleje és a vége nagyon olvasatta magát, ellenben a közepét végigszenvedtem. A borító tetszik, ez alapján választottam ki.

3/4

2009. december 25.

Susanna Tamaro: Felelj nekem


Az olasz írónő ebben a három novellában is emberi sorsokat mutat be. Talán kissé el is vannak torzítva a főhősök, ill. a szereplők jellemábrázolásai. Az elbeszélésekben ezek az emberek súlyos lelki terheket cipelnek, keresik a választ, hogy hol siklott ki az életük?

Az első novellában (Felelj nekem) egy lány életébe pillanthatunk bele. Prostituált édesanyját 7 éves korában elveszítette, onnantól kezdve sodródott az apácák nevelése és a nagynéni-nagybácsi nevelési elvei között. Gondolatai egyre rosszabbak, sivárabbak, negatívabbak, csoda, hogy túlélte a kisgyermekkor és a kamaszkort. Nagykorúvá válását azzal ünnepli meg, hogy elhagyja rokonait, és új életet szeretne kezdeni egy családnál. Élete alakulása számomra egyáltalán nem volt meglepő, az írónő sorai, történet alakítása egyértelműen ezt sugallta számomra. A végén erősen elgondolkodtam, hogyan alakul tovább a Lány sorsa, élete. Hirtelen vége lett, és én nagyon sajnáltam őt. Hiába hibázott, fel szerettem volna karolni, segíteni szerettem volna neki.

A második novella: Hány olyan ember van, aki kifelé mást mutat, mit amilyen ember valójában? Biztos rengeteg, de én naiv vagyok. Én mindig meglepődök, amikor olyan emberekről olvasok, akik a társaságban mézes-mázasok, valójában pedig kihasználják, bántalmazzák családtagjaikat.
Ez a novella egy olyan emberről, nőről szól, aki kénytelen volt elviselni férjét. Természetesen kérdezheti mindenki, hogy miért ment feleségül hozzá? Valószínűleg a kezdeti mosoly és behálózás az akció része volt ennek a beteg embernek. Két gyermek közül az egyiket fogadta el, aki a kamaszkori változások során apja oldalára állt, a másik gyerek számára az Undort jelentette.
Az apa halála után az anya, a nő visszaemlékezésein keresztül tekintünk bele életükbe, ami a feleség számára egy megvilágosodás is, azaz rájön, hol rontotta el?

A harmadik novella tetszett a legkevésbé számomra. Az eleje kissé zavarosra sikeredett, vagy a karácsonyi hangulatomban nehezen értettem a szavak, mondatok jelentését. A főhőst utáltam, a végére megtanultam őt megpróbálni megérteni. Az utolsó soroknál pedig már drukkoltam, hogy „tudja megérteni önmagát”. Hogy hol rontotta el? Sajnos ebben az esetben nem tudom. Szerintem beteg volt a lelke a vele való megismerkedésem első pillanata óta.

Érdemes volt elolvasnom, naivitásomból ismét elhagytam egy keveset.
4.

2009. december 13.

Geert Kimpen: A kabbalista


3 könyv félbehagyása után, azt hittem, hogy olvasási-válságban vagyok, így duplán örülök, hogy ezt a könyvet sikerült befejeznem.
„A kabbala ókori eredetű zsidó misztikus tudomány, titkos bölcsesség, amelynek segítségével az ember közelebb kerülhet Istenhez, de jobban megértheti a világot és önmagát is.”
A kabbalista egy fordulatos, izgalmas, cselekménydús regény. „Ez a regény egy alig ismert, 16. századi rabbi, Chájim Vital története. Ő volt az, aki lejegyezte minden idők legnagyobb kabbalistája, Jicchák Luria tanításait. Vital rendkívüli tehetsége nélkül a Kabbala titkai nem maradhattak volna fenn élő hagyományként mind a mai napig.”

A könyv Chájim Vital életének néhány évét öleli fel. Betekintést nyerünk a 25-27 éves Chájim életébe, aki képességeiben, a hittel való foglalatosságában felülmúlja a vele egyidőseket.
Édesapja szemefénye volt a fiú, akit –éppen emiatt- féltestvére (Józsué) megvetett, utált. Chájim az alkímiával is kapcsolatba került, míg végül a kabbala tanulmányozásánál kötött ki. A könyv elején ezen gondolatokat jegyeztem le az olvasás közben: „Chájim egy önelégült beképzelt fiú, azt hiszi, ő az Isten, ő lesz egyszer a nagy mester. Nagyon fiatalon, 25 évesen Cordovaro mester tanítványa lehetett, ebből a szempontból ott volt a tojáshéj azon a bizonyoson…., a többi negyvenes férfi egyáltalán nem nézte jó szemmel Chájim ténykedését.”
Cordovaro halála után csalódottan vette tudomásul, hogy továbbra is tanítvány marad, mégpedig Jiccháké, aki egész addigi életében a Kabbalát tanulmányozta, miközben feleségét és lányát elhanyagolta. Chájim szerelemre lobbant a lány, Francesca iránt, de a szerelmük tiltott volt. Jicchák kihasználta legfontosabb tanítványát, megíratta vele élete nagy könyvét. Mi történik Chájimmal? Hogyan alakul kapcsolata Tanítóival, a Tanítvány-testvéreivel, a nőkkel? Hogyan alakul élete, illetve mi lesz a legfontosabb életében? Mi a kabbala? Ezekre a kérdésekre kaptam meg a választ, miközben megismertem a többi szereplőt, akik vagy maguk mellé állítottak tetteikkel, vagy ellenségeimmé váltak.

A történet olvasása közben képet kapunk a zsidóságról, törvényeikről, a tóráról. A kabbala lényegét nem ismertem, így a történet alakulásán olykor nagyon meglepődtem. Bevallom egy kicsit mesének tűnt számomra, hiába tudtam, hogy valós történeten alapul. A könyvben számottevő beteg vagy beteges (nem természetes ill. természetellenes) gondolatokkal, tettekkel szenvedő embereket ismerhetünk meg, akiket vagy sajnálunk, vagy elítélünk; van, akit első percben utálunk, van akit nem. Ezek az ember- és jellemábrázolások nekem nagyon tetszettek, hitelesen tudtam magam elé képzelni a regény szereplőit.

Néhány kérdés bennem is felmerült az olvasás közben: pl. Szerethet-e valaki annyira egy Tanítót, egy embert, hogy az életét adja érte (miközben mi érezzük, hogy manipulálja őt)? Meggyűlölheti egy kamaszkorban lévő lány az édesanyját annyira, hogy meg akarja őt ölni, miközben az édesanya semmiben nem hibás? Hogyan megy végbe a tanulási folyamat a tragédiáink, a problémáink hatására? Hogyan alakíthatjuk az életünket?
„Naplójában egyszer úgy jellemezte az életét, mintha egy labirintusban bolyongana, melyben időről-időre választás elé kerül, döntenie kell, hogy sötét vagy világos ösvényen induljon-e tovább. Vajon minden választással másként alakulna élete regénye? Vagy ezek csak fordulatok lennének, amelyek a lényegen, a történet kifutásán mit sem változtatnának? Vagy az összes lehetséges élet párhuzamosan zajlik, és ő az, aki csupán ezt az egy változatát érzékeli?”

Összegzés: nem vagyok a kabbala híve, a könyvet érdekes, izgalmas, ismeretterjesztő regényként fogtam fel.
5.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...