2009. szeptember 27.

Anita Amirrezvani: A virágok vére


Amióta ajánlottátok „A virágok vérét”, a listámon volt; nem is gondoltam, hogy váratlanul megpillantom a könyvtár polcán.

Nagyon gyorsan elolvastam, ami annak is a következménye, hogy érdekes, izgalmas a maga módján, a gyönyörű képeket élvezet volt olvasni.

Felesleges szóhasználat nélkül írta az írónő a regényt, érdekfeszítően szőtte a történetet. Számomra nagyon hihetetlen volt, hogy kb. a felénél jöttem rá, hogy nem tudom a lány nevét. Visszalapoztam, kerestem…, nem találtam, persze, a végén megtudtam az okát.

Tetszett, hogy bepillantást nyerhettem az iráni kultúra sokszínűségébe, mindig ámulok és szomorú vagyok, ha a nők kiszolgáltatottságáról olvasok. Természetesen ebben a könyvben is benne van a „másság”. Főhősünk MÁS. Szeretetben érte el a 14 éves kort, falujában megkapta a hatalmas törődést, várta az esküvőjét, ám az apa hirtelen halála mindent megváltoztatott. Menniük kell a városba, egy férfi rokonhoz, aki gyékényt, élelmet ad nekik munkáért (kihasználásukért) cserébe. Ez az a hely, ahol a LÁNY tökéletessé fejleszti szőnyegkészítési technikáját, ez az a hely, ahol megismeri a gonosz, vagy gonoszul viselkedő nőket, akiknek a hatalmuknál fogva mindent szabad, semmi nem tilos. De a város ellentéte a falunak! Merevebb szabályok, több kiszolgáltatottság vár itt rájuk, ami megnehezíti a LÁNY beilleszkedését. Gondolkodás nélkül a szíve vezeti őt, temérdek katasztrófába lökve édesanyját és önmagát.

Az események haladnak, megismerünk néhány átkot, imát, kihez, miért kell imádkozni; mit tehetünk, ha nem jön a várt gyermekáldás, megtudjuk, hogy a 17. századi Iránban is szőrtelenítettek a nők (:-)), míg az eseményekben bekövetkezik egy fordulat, Anya és Lánya magára marad a LÁNY hirtelen természete miatt. Támogattam őt mindvégig, reméltem, hogy ezt az utat választja, de innen belecsöppentem –megint- egy mesébe, mert nehézségek, sok-sok fájdalom, kudarc, alázat után minden jóra fordult. A jó és kitartó LÁNY elnyerte méltó jutalmát, és…………….; bevallom nem szeretem a nyitott végű regényeket. Vártam, hogy lesz még egy fejezet, de hiába kerestem. A hatalmas végkifejletet nem találtam.

Nagyon szimpatikus, hogy az írónő mélyen beleásta magát a korba, a helybe, és alaposan- 9 évig foglalkozott a történet megírásával. Köszönet a fordítónak Bíró Júliának, számomra fantasztikus regényt adott ki a kezéből. Könyvespolcon a helye (jaj! Már megint egy..)

5*

2009. szeptember 20.

Amélie Nothomb: Holt határon


Az 1967-ben született írónő belga diplomataszülők gyermekeként nőtt fel. 25 éves korától ontja regényeit, a francia írónemzedék egyik legtehetségesebb képviselőjének tartják. A Holt határon című regénye 1998-ban jelent meg.

A fülszöveget nem olvastam el, mert terjedelmesnek találtam a 150 oldalhoz. Az írónőről szóló bevezető utáni első mondat első része: „A Holt határon egy kis szigeten játszódik…”, nekem ennyi ismét elég volt, hogy kikölcsönözzem. Nem tudtam, hogy szűken nézve 3 szereplője van ennek a pszicho-thrillernek. Sőt azt sem tudtam, hogy thrillert fogok olvasni.
Elkezdtem, és nem tudtam letenni. Egyik szereplője „Kapitány”, aki 77 éves, és él vele egy 23 éves lány „Hazel”, akit megmentett az I. világháború végén. A két ember között elég különleges, ellentmondásokkal teli kapcsolat van: a Kapitány egyszerre gyámapja és szeretője a lánynak. (A fülszövegből idézve: …”hogy lehet gyűlölve szeretni és szeretve gyűlölni….”)
A történetbe már az elején bekapcsolódik egy ápolónő, Francoise, aki ápolni kezdi egyiküket, így bővül háromszereplősre a rövidke könyv.
Miért mentette meg a férfi a lányt, mi célból, mi okból tartotta őt egy különleges házban?, ezeket nem ismertetem, mert azzal el is mondanám a történetet. Az ápoló megérkezése és ott léte fényt derít mindenre.
Az írónő izgalmasan és érdekfeszítően szövi az eseményeket, sőt még a Pármai kolostorhoz is kedvet kaptam :-). A végéig izgultam a befejezés megvalósításán, tulajdonképpen tetszett is, amikor találtam még egy (alternatív) befejezést. Az írónő fantáziája valószínűleg feszítette őt, mert úgy érezte, hogy kell még egy: döntsünk mi olvasók, melyik a jobb, melyik a reálisabb. Természetesen nekem is jobban tetszik az egyik, történetesen az első, de ekkor még tényleg hiányzott valami, de nem tudtam megfogalmazni, hogy mi. Ekkor továbblapoztam, megtaláltam a „folytatást” vagyis a következő befejezést, így alakult a kisregény kerek egésszé, és így tudtam megállapítani, hogy az első befejezés tetszett jobban.
5

2009. szeptember 18.

Penny Vincenzi: Váratlan szerencse


A főszereplő Cassiát, 1935-ben 28-29 éves korában ismerjük meg, életéről, gyermekkoráról a könyv olvasása közben kapunk képet. Cassia, az akkori világban nagyon emancipáltnak számító nő, nagyon okos, szellemes, gyönyörű, aki szereti a szerelmet, vállalja is azt. Gyermekkorában eldöntötte, hogy orvos lesz, fiatalként ezt a döntését meg is valósíthatta volna, ha váratlanul nem lett volna várandós, így a kiváló diploma megszerzése után, rezidensévei előtt fel is adja pályafutását, hogy odaadó felesége lehessen egy kevésbé jóeszű körzeti orvosnak egy kis angliai faluban.


A könyvben képet kapunk gyermekkoráról, megismerjük barátait, családját, megtudjuk ki vezette be őt a híres londoni társasági életbe, hogyan és kiktől szerezte élete nagy tapasztalatait.


Edward a feleségére, Cassiára burkoltan mindig féltékeny volt, szerintem ezért akarta őt feleségül venni. Önzésből. (Akkoriban még csodabogárként, különcként tekintettek a dolgozó nőkre.) Lett három gyermekük, éldegéltek boldogan (?) és unalmasan, míg jött a nő életében a „váratlan szerencse”: 29 éves korában egy jelentős összeget örökölt keresztanyjától, aminek hatására beindul egy hatalmas láncreakció. Különféle változtatások kivitelezésével (új autó, dadus alkalmazása, Londonban ház bérlése, munkába állás), hatalmas változások történnek a nő életében.


A történet kibontakozása közben, a régmúlt eseményeire való visszautalás formájában megismerjük a család többi tagját, Cassia barátait, akik között sokféle embertípus előfordul, ezeket az embereket Edward egytől-egyig utálja.


A könyv pergő stílusban, néhol lebilincselően gyorsan olvasatja magát. A fordítás tetszett (köszönjük Boudica édesanyjának Palásthy Ágnesnek), a többszörösen összetett mondatokat is értettem.
Ami nem tetszett: 1. a kevés szereplő között alig van „egyszerű”-átlagos ember. Titkolt bi- és homoszexuális, szerencsejátékos, pedofil, „őrült” stb. megtalálható a könyvben. 2. Olyan sok esemény történik hirtelen egyszerre, hogy olvasás közben nagyon elkezdett hiányozni a kidolgozottság, a gondolatiság, és kimondtam azt, hogy „ ilyen nem létezik”. Átváltottam „mese-olvasási” stílusba és azért olvastam végig, mert kíváncsi lettem vajon mi következhet még, ami addig nem volt. Természetesen egyfajta happy-end lett a vége, aminek egyáltalán nem örültem, mert jó lett volna valami sokkolóbb. Nekem túl tömény volt.

3
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...