2009. augusztus 25.

Nicholas Sparks: Válaszúton


N. Sparks hozta a formáját, a megszokott stílusát. Egy rövid –jelenben játszódó-prológust követően a (nagybetűs) SZERELEM bontakozik ki a szomszédok között hihetetlen gyorsasággal. Úgy, ahogy a könyvekben, filmekben szokott lenni: van egy jóképű, „biztosan-fehérített fogsorú”, életvidám fickó, és van egy lány (akinek van szerelme). A közöttük lévő szomszédi kapcsolat (mérgelődés, düh, harag a másik személy ellen) átalakul hirtelen tömény imádattá. Kicsit elkeseredtem, hova tűnt a megszokott Sparks-i könnyezés, romantika, meghatódottság, ami a filmvásznon mindig megjelenik………….., de jött a második rész, amiben a prológus, azaz a jelen folytatódik. Mi van Travis és Gabby szerelmével, családjával? Miért tölti a férfi a kórházban a mindennapjait? Hogyan alakul további életük és szerelmük?

Travis és Gabby találkozását, szerelmét, további életüket tudhatjátok meg ebből a regényből. A történet felett szivárványos, boldog foszlányok vannak, nincsenek benne kidolgozva olyan fontos dolgok, amik ennek a tökéletes boldogság eléréséhez szükségesek. Ebben a regényben is megtörténik egy tragédia, ami megváltoztat eseményeket, ami az eddig felállított fontossági sorrend átgondolására késztet.

Nicholas Sparks a mai, modern romantikus könyvek kedvelőinek ismét kedvében próbált járni, de számomra nem alkotott maradandót (szerintem a „Szerelmünk lapjait” meg sem közelíti).
3.

2009. augusztus 18.

Lévai Katalin: Varázskert


Ebben a könyvben adott egy Nő (vezető szerkesztő egy újságnál), aki E/1 személyben meséli el életét, gondolatait. Adott két férfi, aki a szerelmet hozta a Nő életébe.

1. Férfi: Dénes, a Férj, egy jólszituált sebész, aki biztonságot, a jólétet, a fiúgyermeket adta a Nő számára (kell ennél több?-- L kérdezi a férj) Életük sterilitásban zajlott, Erzsike tartja rendben a lakást. Itt zajlik a Valódi élete.

2. Férfi: Mirkó, egy félig szerb ember, aki a Nő számára a nagybetűs SZERELMET, jelentette, ő testesíti meg számára a szenvedélyt, a valós életet, az örömöt, az igazságot. Mirkóval való életét a Nő álmodta meg magának.

A helyzet és a probléma: nagyon klassz párizsi nászút után, ahol együtt járták szerelmesen a sikátorokat, fedezték fel a turistákon kívül eső zeg-zugos területeket, hazatértek, és elkezdődött az ÉLET. Egyre kevesebbet beszélgettek, teltek a napok egymás mellett, egymás nélkül. Dénes fél év után megcsalta a feleségét, természetesen a feleségét hibáztatta: „A te hibád, hogy így történt, miért nem vigyáztál rám jobban.” Megszületett a fiúk, Ari, aki 18 évesen lelépett otthonról a barátaihoz, a steril környezetet felváltotta egy heavy metál zenekar, a hozzá tartozó bulikkal, élettel.

A Nő élte tovább életét, egyre nehezebben viselte a házukban megbújó magányt, elszigeteltséget, sznobizmust és egyre többet fantáziált Mirkóval, a köztük lévő szerelemmel.

Hogyan próbálják meg helyrehozni házasságukat? Van-e esély majdnem 20 év”egymás mellett, de mégis külön”-élést megváltoztatni? Hogyan kezdi el a Nő szavakba önteni gondolatait? Meddig mehetünk el a fantáziálásban még egészsége gondolatokkal? Tartósan együtt lehet-e maradni ilyen „kapcsolatban”, házasságban?

A könyv tulajdonképpen tetszett. Tetszett a fogalmazás, a gondolatok szavakba öntése. A vége ránk van bízva—titok.
A Nőt valahogyan nem sajnáltam, nem értettem meg a vívódásit, nem értettem egyet a cselekedeteivel. Ahogy fia fogalmazta meg neki: „De mama, fel kéne végre nőnöd! Te még ma is az álmaidban élsz.”

(A könyv hátoldalán található írás szerint sok ezer nő fantáziavilága szólal meg ebben a könyvben. „Mindenkinek megvan a maga Mirkója, képzeletbeli barátja, szerelme, akivel feledhetetlen, veszélyes és felkavaró pillanatokat élhet át. Mirkó: mi vagyunk. Mindazok, akiknek szenvedélyes a lelke, akik nem érik be a hétköznapi élet tapasztalataival, hanem annál sokkal többre vágynak.” …….és rám már megint nem igaz, azt hiszem valami gond van velem, vagy nekem a könyvek jelentik Mirkót???)

4/5.

2009. augusztus 16.

Anne Tyler: Amikor még felnőttek voltunk


Olvastam az írónőről hideget-meleget, vegyes érzésekkel kezdtem hozzá a könyv olvasásához.

Főhősünk egy 53 éves nő- Rebecca Davitch (Beck)-aki egyik mostohalánya eljegyzési partiján rájön, hogy tulajdonképpen ő nem is saját életét éli, ez a Beck nem az igazi Rebecca. (A könyv itt érdekelni kezdett, valószínűleg azért, mert én soha nem gondolkozom azon, mi lett volna ha…..?) Itt a könyv rövid időre két szálon kezd futni, azaz megismerjük a nő mindennapjait, hogyan telnek a napjai a „Tárt Karok” rendezvényszervezőjeként. Ez a „Tárt Karok” tulajdonképpen az ő lakóháza, amit bérbead rendezvényekre, sőt az egész levezénylésében szerepe van az egész családnak. Megismerjük az egész hatalmas családot, próbáljuk nyomon követni ki-kinek-a kije, és rájövünk arra, hogy Rebecca ennek az egész családnak a mozgatórugója.

A másik szálon, a hirtelen jött merengéseiben- ami egy álmából indult ki- képet kapunk arról, hogy csöppent ebbe az életbe Beck, amikor régen egyik napról a másikra szakított vőlegényével és egyhangú életével, és férjhez ment a 3 lány-gyerekes Joe Davitch-hoz/hez/höz. Mivel Joe igen hamar elhunyt egy autóbalesetben, Beck tovább nevelte a még igencsak kiskorú lányokat, és a ici-pici sajátját. Ráadásként a most 100 éves Mostoha nagybácsi- Poppy- is vele lakik, ő foglalkozik vele.
Megismerjük régi életét, milyen volt Will, a vőlegénye, és elkezd ábrándozni milyen lett volna az élete (amit ő az „Igazi-valósnak” nevez) Will feleségeként.
Addig eljut ebben az ábrándozásokban, hogy felveszi Willel a kapcsolatot, találkozgatni kezdenek. Rebecca néha elgondolkozott, hogy „előfordulhat, hogy vissza lehet térni az útelágazáshoz, ahol élete más irányt vett annak idején? S lehetséges volna az eredeti úton továbbmenni most, életének ezen a kései pontján?”
A könyv végét, a randevúk lefolyását nem szeretném elárulni, nekem tetszett a regény, tetszett ahogy Beck helyére tette életét, megértette önmagát.

Bár a könyvben sok olyan elem volt, ami engem zavart, oda nem illőnek éreztem (folyamatos foglalkozás, hogy milyen kövér a testalkata, mit miért csinál az adott pillanatban), de a későbbiekben megértettem, hogy mindennek ott volt a helye, ahova az írónő írta. A hatalmas család neveinek, és a nevekhez kapcsolódó nagyon különböző jellemek észben tartása számomra nem kis feladatot jelentett az elején. Az írónő egy olyan tökéletes regényt alkotott, amiben nincs eget rengető izgalom, a napok telnek fontosabb események nélkül, de lélektanilag átérezzük Beck vágyódását, lélektani vívódását.
5.

2009. augusztus 8.

Jostein Gaarder: A történetárus


J. Gaarder-nek a „Tükör által homályosan” és „A narancsos lány” után „A történetárus” című regényére voltam kíváncsi. Reméltem, hogy ebben a könyvben is lesz valami érdekes, figyelemreméltó esemény, ebben nem is csalódtam.

Gaarder ezen írása felnőtteknek íródott, főhőse egy férfi, Peter, a „PÓK”. Hihetetlen fantáziával rendelkező személy, aki folyamatosan termeli a rengeteg történetet, mesét, szinopszist, verstöredéket. A regény folyamán megismerjük nem szokványos életét, kialakul egy képünk róla. Bepillanthatunk fantáziája érdekesebbnél érdekesebb szösszeneteibe, amiket szívesen olvasnék könyvformában is. (Irigyeltem Petert a fantasztikus fantáziája miatt, naivan elgondolkodtam, vajon létezik-e a való világban ilyen történetárus. )

Peter a háttérben szeretne maradni, (soha nem vágyott író lenni) üzleti lehetőséget látva (megélhetés címén), folytatja gyermekkora „barter-üzleteit” (akkoriban pl. verés elkerülése házi feladat megírásáért): eladja a fejében alakuló történeteket, így alakítja ki a hálóját. Kereskedelmét titkok övezik, minden ügyfél azt hiszi ő az egyetlen, amíg nem kerül hiba ebbe a gépezetbe: a háló majdnem szakadni látszik, ekkor egy ellene irányuló gyilkosság ténye is felmerül: a Pók a saját hálójába gabalyodva menekülni kényszerül.
A könyv végén egy érdekes csavarral fény derül néhány titokra, ami azt is megmagyarázza miért is vált ilyen emberré Peter.

Érdekes, olvasmányos kis regény A történetárus. Gaarder ismét maradandót alkotott számomra, bár a vége (tulajdonképpen az utolsó oldal) nem volt kidolgozva, hiányzott a hatalmas végkifejlet. (De az is elképzelhető, csak az én olvasatomban hiányos.)

Ha tetszési sorrendet kellene állítanom a 3 elolvasott könyve között, akkor a második helyre kerülne, megelőzve A narancsos lányt.
5.

2009. augusztus 2.

Joanne Harris: Partvidékiek


Eddig elkerültek engem Joanne Harris könyvei. Nem kutattam, nem kerestem őket, mindig csak a Csokoládé-t vagy a Szederbor-t láttam a könyvtár polcán, azok pedig nem érdekeltek. Egészen addig csak csodáltam tovább a borítókat, amíg a Partvidékiek című könyv a kezembe nem került.

A tengerhez, a kis tengerparti városok rejtett öbleihez, kikötőihez mindig különös vágy húz. Noha ritkán jutok el ilyen helyre, ha ott vagyok, órákat tudok sétálni a kis utakon, kukucskálok az ablakokon, nézem a kis halászhajókat, nézem a halászokat a kora hajnali órákban, és elfog a vágy: szeretnék itt maradni a szezon végeztével is.

A Partvidékiek című regény bemutat egy kis szigetet, La Devin-t, aminek a két oldalán lakók haragban, állandó viszályban állnak egymással, azért mert a houssinieknek van homokos strandjuk, idegenforgalmuk, a salantsiaknak pedig nincs, sőt a megváltozott áramlatok miatt egyre rosszabb helyzetbe kerülnek. A fiatalok menekülnek a szigetről, az idősebbek pedig a Szent-ben bíznak, körülötte forog az életük, tele vannak babonákkal. Erre a rosszabb oldalra tér haza látogatóba –édesapjához- Mado, aki kb.10 éve hagyta ott a szigetet. A könyv bemutatja az egész sziget életét, a két oldal harcait, feltárja elénk Mado és egy „idegen angol” Flynn küzdelmét, hogyan próbálnak meg segíteni az Öregeknek, hogyan húzzák ki őket apátiájukból, hogyan változtatják meg sorsukat, hogyan tanítják meg őket küzdeni.

Az egész könyv –számomra- tökéletes. Szívesen olvastam a tájleírásokat, a sziget bemutatásáról szóló oldalakat, a történéseket; teljesen magam elé képzeltem a leírtakat, „megrajzoltam” magamnak a szereplőket. Az írónő tele élettel, nagyon hitelesen ábrázolta a szigeten lévő eseményeket, a haragot, a dühöt, az örömöt, és számomra annyira tetszett, hogy J.Harris többi könyve is a listámra kerül.

(Csak azért kap 9-est, mert a végén a cselekményben van egy olyan mozzanat, ami az én felfogásommal összeegyeztethetetlen, és szerintem kihagyható lett volna. )
5!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...