2009. november 22.

Josephine Cox: Az utazás; Az utazás vége



Elgondolkodtam, írjak-e egyáltalán a könyvről, mert nem túl sok mondanivalója volt a történetnek (legalábbis számomra). Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy együtt értékelem a két könyvet.
Az első részben megismerjük az ötvenes évei végén járó Lucyt, aki egy súlyos terhet cipel magával, aki egy „titok” egyik bizalmasa, ami egyre inkább nyomja a lelkét. Miközben mi, olvasók ezt a bizonyos titkos, fontos eseményt (történetet) egyre inkább megismerjük, úgy csöppenünk bele egy család (férj, feleség, és három gyerekük) valamint a hozzájuk közel álló emberek kb. 20 évvel korábbi életébe. Megismerjük életüket, történetüket, sorsuk alakulását. A második könyvben már a Jelen a fontos: a titok napvilágra kerül, az ehhez kapcsolódó események lendületes sodrásába kerülünk bele. A második könyv végére tulajdonképpen minden megoldódik, minden a helyére kerül, a rossz is megkapja méltó büntetését.

Szeretem a családregényeket, de nem szeretem, ha unatkozom az olvasás közben. Ebben a történetben nem derült ki semmi a korról, az emberek jellemét elnagyoltan vázolta fel az írónő. Nem éreztem magam otthon a lakásaikban, nem láttam magam előtt a történetet, csak sodródtam az eseményekben, amik néhol lassított felvételek voltak, néhol pedig nagyon felgyorsultak.
A regény fő vonala a szerelem: egy olyan szerelemé, amelynek hatására a férfi sírkövére az alábbi szöveget vésették: „Egy bátor ember, aki meghozta a legnagyobb áldozatot”

Nem értettem egyet a (tulajdonképpeni) főhős, Barney viselkedésével, nem tetszett a cselekedete, ami miatt azt a mondatot a sírkövére vésették. Nem tetszett a könyv „izgalmas” vonulata, szerintem teljesen ki lehetett volna hagyni, vagy pedig izgalmasabbá tenni.

Az első könyv után a kíváncsiság miatt olvastam el a folytatást, agyi megterhelést nem igénylő gyors kikapcsolódásnak megfelelő volt.
Gyenge 3-as mindkettő!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...